Tegnap éztem egy természetfilmet a kisállatok születéséről. Az elején kiirták, hogy 12 éven aluliak csak szülői felügyelettel. Gondoltam, mekkora marhaság már, egy természetfilmre korhatárt tenni. Pff.
Aztán mikor elkezdtem nézni, megértettem. Egy ideig nem is volt gond, születtek sorra az undorítóbbnál undorítóbb kisállatok, aztán kezdődtek a gondok:
- A zsiráf nem tud lefeküdni a szüléshez ezért a 2 méter magasból leeső kiszsiráf nem mindig örül a földetérésnek...
- Az albatrosz békésen ringatózik csemetéjével a vízen, mikor egyszercsak jön egy cápa és ízlésesen felzabálja az apróságot, de ha már ott van, akkor a szülőket is elfogyasztja. Pikáns operatőri motívum, ahogy a harmónikus családképből egy vízen úszó tollpihe marad.
- A tündéri kis királykobra kibújva tojásából megkezdi életét. Épp azon gondolkozik, hogy mekkora király is ő az állatok között, nincs aki szembe merne szállni vele, hisz ő a teremtés koro..... - Ebben a pillanatban kettéharapja egy szintén élete első perceit élvező kiskrokodil:-)
- Végül a legszebb momentum, amikor szerintem az 5 éves optimista emberkezdemény összeomlik és zokogva széttöri a tévékészüléket, mikor is az újszülött makákót magára hagyják jófej szülei, mondván, hogy már ugyis mindent tud. A kismajom ugy is tesz, elindul kajálni. Megvakargatja buksiját, mrzsolgatja a magocskát, amit talált és szépen elkezd falatozgatni. "De ééééédes..." - mondanák erre az érzékenyebb lelkű nézők.
A falatozásba bekapcsolódó russel vipera viszont majmostul eszi a magokat, ugyhogy a következő képen a kígyó elterül a komfortos aljnövényzetben és csak szívja egyre mélyebbre emésztőrendszerében a csöpp kis makákót.

Hát igen, kegyetlen az élet...:-)